2002-ben, Bostonban óriási botrány robbant ki az amerikai Katolikus Egyházban. Az eset rendkívüli jelentőségét az azt követő évek mutatták meg: nem túlzás azt mondani, hogy ez volt az a momentum, melytől kezdődően az akkor már évtizedek óta búvópatakként jelenlevő, a felszín alatt tekergő szexuális visszaélések árja elemi erővel a felszínre tört és cunamiként söpörte el az abúzusokkal kapcsolatos addigi automatizmusokat, a fennálló status quót először az amerikai egyházban, majd szerte a világon.
Mint kiderült, nemcsak arról volt szó, hogy egy elszigetelt esetben egy katolikus pap kiskorúakat bántalmazott, hanem rendszerszintű volt a probléma: a regnáló bostoni bíboros az érintett papi elkövetőt az egyes esetek kiderültét követően is hivatalban hagyta, sőt az ügyek elkendőzését a bántalmazó klerikus áthelyezésével próbálta megoldani – amint azt ma már tudjuk, kevés sikerrel, hiszen a beteges hajlamú pap mindenhol újabb és újabb áldozatokat rontott meg.
Az eset nyomán Bernard Law bíboros lemondott tisztségéről, a helyére egy puritán kapucinus szerzetes, Sean O’Malley került, aki alaposan felgyűrte a csuha ujját: a püspöki palotát eladta, és minden eszközzel arra törekedett, hogy az áldozatokat amennyire lehet, anyagilag és erkölcsileg is kártalanítsa, valamint zéró toleranciát hirdetett a hasonló esetekkel szemben, és drákói szabályokat hozott a kiskorúak védelmében.
2004-ben a USCCB (az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája) pedig egy addig példa nélküli lépésre szánta el magát: felkért egy független intézményt, hogy tárja fel az elmúlt évtizedekben történt eseteket.
Ezzel párhuzamosan pedig az Egyház megtisztítására, a további esetek megelőzésére, a kiskorúak védelmére a Konferencia és az egyes püspökségek, érsekségek, szerzetesrendek konkrét lépéseket tettek, szabályzatokat alkottak és szigorú eljárásrendeket alakítottak ki, amelyeket következetesen be is tartattak.
Az amerikai esetet követően a világ szinte minden részén hasonló botrányok robbantak ki, amelyeknek a kezelésére a Katolikus Egyház komoly erőfeszítéseket tett és tesz. Egyrészt központilag, a Szentszék által foganatosított intézkedések által, másrészt pedig a helyi egyházközösségek, püspöki konferenciák, szerzetesrendek akcióival.
Mindezek következtében pedig ma egyértelműen elmondható, hogy pozitív folyamatok indultak be a Katolikus Egyház egészében és mindazokban az országokban, melyekben a Szentszék által kezdeményezett és előirt folyamatokat kellő hatékonysággal és fegyelmezettséggel beindították.
A teljes tanulmány a szerző engedélyével innen tölthető le.