Iskolai tapasztalatok a gyermekvédelemről

2021.01.21.

Juhász-Laczik Albin OSB atya, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója mesélte el azt a 2015-ös történetet az iskola életéből, ami első felszínre került abúzusként Magyarországon nagy sajtóvisszhangot váltott ki. Hasznos és jó volt első kézből megtudni, hogyan tudták szakértők bevonásával érzelmileg és kommunikációs szinten is kezelni a helyzetet, de főleg azt, hogy az őszinte szembenézésnek később milyen gyümölcsei lettek. Azóta ugyanis olyan kultúrát és szemléletmódot honosítottak meg az iskolában és rendi közösségükben, amely az MSZKI által megfogalmazott emberi méltóság projekt magvát is alkotja: Nem elég, ha csak a kiskorúakon elkövetett szexuális bántalmazásokra és azok megelőzésére fókuszálunk, szükségünk van ugyanis minden vertikumban emberi méltóságunk tudatosítására, arra, hogy kapcsolataink mindig személyesek, emberiek és evangéliumiak legyenek.

Megtudhattuk, hogy ennek a szemléletnek a gyakorlati megvalósítása milyen lehetőségeket és buktatókat rejt magában, milyen személyi és lelki erőforrásokra van szükség ahhoz, hogy a tehetetlenségből a cselekvés útjára térjünk.