Jelzőrendszeri tagként egy észlelt elhanyagolásról vagy felmerülő bántalmazásról tájékoztatni az illetékes szervet (gyermekjóléti szolgálat, gyámhivatal, rendőrség) még a feltételezett elkövető megnevezésével együtt sem minősül feljelentésnek.
Mindhárom szerv előtt lehet bejelentést tenni, azonban amennyiben egy jelzőrendszeri tag feljelentéssel kíván élni, azt csak a rendőrségen teheti meg, ez esetben a „feljentést teszek”, „feljelentéssel kívánok élni” vagy más hasonló kifejezésnek szerepelnie kell a beadványban, vagy felvett jegyzőkönyvben.
Jelzés megtétele során nem feltételezéseket (pl. ki lehet az elkövető) kell leírni, hanem a gyermekkel kapcsolatban észlelt változásokat (testi, viselkedésbeli). Természetesen, ha egyértelmű a bántalmazó személye, akkor ennek leírása mind a hatóságok, mind a gyermekjóléti szolgálat, de főleg a gyermek számára segítséget jelent, hiszen elsődleges a veszélyeztetettségének megszűnése, majd az elkövető felelősségre vonása.
Mindhárom szervnek feladata eldönteni, hogy a megtett jelzés alapján indít-e – és ha igen, milyen – eljárást. Ha büntetőügy lesz belőle, akkor azt a rendőrség saját hatáskörében, hivatalból indítja el.
A bejelentő jelzőrendszeri tag (vagy állampolgár) mégis érzékelheti úgy a jelzés megtételét követő eseményeket, mintha feljelentett volna valakit, hiszen mindhárom intézmény a hozzá beérkező jelzések kapcsán vizsgálatot indít, a jelzésben érintett személyeket felkeresik, meghallgatják, további szakemberek véleményét kérik ki. Mindennek egyetlen és legfőbb célja a veszélyeztetettség mértékének körüljárása, felmérése, valamint a veszélyeztetettség megszűnéséhez szükséges lépések megtervezése, mindez a gyermek érdekében.
Előfordulhat az is, hogy a jelzésben érintett felnőtt(ek) maguk indítanak „nyomozást”, hogy kiderítsék, ki „jelentette fel őket”. De ezen felnőttek megélésétől még nem válik egy bejelentés feljelentéssé.