A gyermekbántalmazás fogalmával kapcsolatban az ENSZ 1989-as Gyermekjogi Egyezményét tekintjük kiindulási alapnak, amely nem tartalmaz definíciószerű meghatározást, rögzíti azonban, hogy a gyermeknek joga van az erőszak minden formájával szembeni védelemre (19. cikkely). Ide értendő az erőszak minden formája, fizikai és lelki durvaság, az elhanyagolás, rossz bánásmód, kizsákmányolás. A Gyermekjogi Egyezmény tehát a lehető legszélesebben értelmezi a bántalmazás fogalmát, és így szeretné biztosítani a gyermekek minél nagyobb biztonságát.
A WHO (World Health Organization) definíciója így szól: „A gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmód, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul.”
Bántalmazás, ha valaki sérülést, fájdalmat okoz egy gyermeknek (vagy sérülékeny felnőttnek), vagy, ha a gyermek vagy sérülékeny felnőtt sérelmére elkövetett cselekményt – noha tud róla, vagy szemtanúja – nem akadályozza meg, illetve nem jelenti. A gyermeket bántalmazás érheti családon belül, illetve családon kívül.
A bántalmazás több szempontból is csoportosítható:
Családon belüli erőszak: Ha valaki a hozzátartozója biztonságát, testi-lelki épségét veszélyezteti vagy károsítja, önrendelkezésében vagy szexuális önrendelkezésében korlátozza, testi erőszakot követ el vagy annak elkövetésével fenyeget, illetve e személy tulajdontárgyait szándékosan tönkreteszi, s ezzel elviselhetetlenné teszi az áldozat számára az együttélést.
Családon kívüli abúzus: Történhet intézményben, szakember, nevelő, gondozó által, de maga az ellátó-rendszer is lehet bántalmazó, elhanyagoló.