A „gyermekvédelem” több szakterület szakembereinek együttes tudását és munkáját használja fel, úgy mint pszichológia, szociológia, szociális munka stb. Ahogy egy szociális munkástól, pszichológustól, gyógypedagógustól, paptól stb. nem elvárható, hogy gyerekeket szakmailag megfelelő módon tanítson, ha ehhez nem rendelkezik a szükséges szakmai felkészültséggel, úgy egy pedagógustól, pszichológustól, paptól stb. sem elvárható, hogy szakmailag megfelelő módon tudjon eljárni gyermekveszélyeztetés felmerülése esetén. Az elvárható (és el is várt) feladat az ESETLEGES veszélyeztetettségre és/vagy bántalmazásra utaló JELEK FELISMERÉSE, és ennek JELZÉSE.
Ha valaki hosszabb időn át (hónapok) rendszeresen találkozik ugyanazzal a gyermekkel, akkor felfigyel a viselkedésének megváltozására. Eléggé biztos vészcsengő önmagunk számára ilyenkor a „valami nem stimmel” gondolattal együtt járó zavaró rossz érzés. Ilyen esetben figyeljünk fokozottan a gyermekre, beszélgessünk vele, bátran kérjünk tanácsot, segítséget a munkatársaktól, vagy akár külső szakemberektől (pl. gyermekjóléti szolgálat, iskolai szociális segítő stb.), érdemes a szülővel is konzultálni, de ha a zavaró rossz érzés nem szűnik meg, tegyük meg jelzésünket, amit fogjunk fel úgy, mint segítségkérés a gyermek számára. Ebben nem lehet túlzásba esni! Nem érdemes azzal törődni, hogy „mi van ha tévedek”, mert mi van, ha nem!
Jelek lehetnek például: ha egy vidám, nyitott gyermek szinte egyik napról a másikra visszahúzódóvá válik, bezárkózik, nem beszélget a társaival. Ha elkezd fekete színű, vagy nagyon bő ruhákban járni. Vagy a korábbi barátságos természete indulatossá, kötekedővé és/vagy flegmává válik. Feltűnően többet eszik, vagy gyakran éhes. Elhanyagolt a ruhája, vagy több napja ugyanabban a ruhában van. Korának nem megfelelően foglalkozik a szexualitással. Gyakran elalszik órán. Stb.
Nincsenek „kész receptek”, hogy „ezek a tünetek azt jelentik hogy”… De a gyermek környezetének (pl. iskola, védőnő, gyerekorvos, kollégium stb.) nem kell tudnia, mi áll a gyermek viselkedésének hátterében! Egyszerűen fel kell figyelni, érzékennyé kell válni az intő jelekre, a megváltozott, esetleg szokatlan viselkedésre. Lehet, hogy a háttérben „ártatlan indokok” szerepelnek és lehet, hogy nem. Pl. egy kamaszodó lány elkezdhet azért is bővebb ruhákba járni, mert a rap zene/stílus magával ragadja, vagy mert nehezen viseli testének változásait, de akár valamilyen testét ért abúzus is lehet a viselkedésváltozásra okot adó körülmény…
Hogy mi áll a háttérben, és annak fényében mi a teendő, azt már a gyermekvédelmi szakemberek feladata megvizsgálni, akiknek lehetősége van (és egyben kötelessége!) minden – az adott gyermekkel és családjával kapcsolatban álló – szakembert (pedagógus, fejlesztőpedagógus, pszichológus, családtagok, szomszédok, védőnő, gyerekorvos, kórház, pedagógiai szakszolgálat, rendőrség, pártfogó stb.) megkeresni, amelyre más jelzőrendszeri tagnak nincs jogilag lehetősége. A gyermekvédelmi szakemberek arra vannak kiképezve, hogy mindezen összegyűjtött vélemény alapján képesek legyenek a lehető legpontosabban megállapítani a gyermek veszélyeztetettségét, annak okát, valamint a veszélyeztetettség megszüntetéséhez szükséges teendőket, amely során szükséges esetben bármely szakembert vagy családtagot bevonhat a gondozási folyamatba, mindenkit saját kompetenciájának megfelelő mértékben.