Ha például egy gyermek elhanyagolásáról és/vagy bántalmazásáról anonim bejelentés érkezik, a gyermekjóléti szolgálat minden esetben meg fogja kérni a gyermekkel (és testvéreivel) kapcsolatban álló szakemberek (védőnő, gyerekorvos, iskola/óvoda, pszichológus stb.) írásos véleményét, tapasztalatait. Ez jogszabályilag is előírt kötelezettsége, mint ahogyan a jelzőrendszeri tagok sem tagadhatják meg az írásos vélemény megküldését. Amennyiben kiderül, hogy valamely jelzőrendszeri tag észlelte a problémát, de nem tett arról jelzést, számonkérhető. Amennyiben a „tünet” olyan jellegű, hogy egyszerűen nem lehet nem észlelni, akkor a jelzőrendszeri tag szintén számonkérhető.
PÉLDÁK:
Ha egy osztályfőnöknek elmondja egy gyermek, hogy előző este megint megverte az édesapja, ezért nagyon fáj a feje, de az osztályfőnök csak annyit tesz, hogy felhívja a szülő figyelmét az ilyen jellegű nevelési eszközök mellőzésére, akkor nem tesz eleget jelzési kötelezettségének.
Ha egy iskolai védőnő kék-zöld foltokat lát egy gyermek hátán, de nem törődik vele, vagy esetleg megkérdezi a gyermeket mi történt, aki elmondja, hogy pl. elesett focizás közben, és ezzel a védőnő lezártnak tekinti az ügyet, akkor a védőnő nem jár el körültekintően, nem tesz eleget jelzési kötelezettségének.
De itt sosem a jogi számonkérhetőség van előtérben, egyszerűen, aki gyermekekkel foglalkozik, az felelős a rábízott gyermekek egészséges testi, lelki, érzelmi fejlődéséért jogilag, állampolgárilag, keresztény szempontból is.
FONTOS: Ha egy gyermek azt éli meg, hogy „az osztályfőnöknek elmondtam, de nem vette komolyan”, „a védőnő látta, de nem foglalkozott vele”, akkor ezek a felnőtt emberek megerősítik benne azt a tapasztalatot saját magáról, hogy „velem van a baj”, „én vagyok a rossz”, „a világ rossz”, „ha a világ szerint OK, hogy ez történik velem, akkor… ilyen a világ”, „nincs értelme beszélni róla”, „nincs kiút” stb. stb.