Portugália is vizsgálatot kezdeményezett

A Portugál Püspöki Konferencia egy Független Bizottságot bízott meg azzal, hogy vizsgálja ki a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaéléseket a portugál katolikus egyházban. Az 1950 és 2022 közötti időszakra vonatkozóan több, mint 4800 esetre derült fény.

Az országjelentést sajtótájékoztatón ismertették, ahol Josè Ornelas püspök elmondta, hogy az eredményeket nem fogják figyelmen kívül hagyni, majd ígéretet tett arra, hogy az átláthatóságért és az igazságszolgáltatásért fog dolgozni.

„Olyan dolgokat hallottunk, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül. Drámai helyzetet élünk.” – mondta, rámutatva, hogy a püspöki konferencia nem tagadja az eredményeket.

„A gyermekek szexuális zaklatása „szörnyű bűntett” – mondta Ornelas, hozzátéve: Ez egy nyílt seb, amely fájdalmat és szégyent okoz nekünk”. Majd bocsánatot kért az áldozatoktól, és bocsánatot kért amiért az egyház nem volt tudatában a probléma súlyosságának.

A püspök hozzátette, hogy fontos „nem összekeverni a részt az egésszel” és azt mondta, hogy az egyházon belüli visszaélők száma „alacsony”.

A még életben lévő feltételezett visszaélőket azonosítják és február végéig megküldik a nevükről készült listát a katolikus egyháznak és az igazságügyi hatóságoknak.

A lisszaboni Portugál Katolikus Egyetemen tartott sajtótájékoztatón jelen volt számos katolikus szakértő és vezető, köztük Hans Zollner atya is, a kiskorúak védelmével foglalkozó pápai bizottság tagja.

Hasonló jelentés készült már az USA-ban, Írországban, Németországban és Franciaországban is, melyekről összehasonlító tanulmányt készített Puskás Balázs jogász, a szalézi rend gyermekvédelmi felelőse.

A portugál országjelentésről itt olvasható egy rövid angol nyelvű cikk