Szexuális visszaélés az online térben – szakmai nap

2022. május 23-án a Piarista Tartományfőnökség adott otthont a Segítő Háló Szakmai Napnak, melyet az MSZKI Emberi Méltóság Stratégiája és a piaristák közös programjaként szerveztek meg. A nap témája egy aktuális kérdéskör volt: A szexuális visszaélés az online térben.


A Segítő Háló 2015-től indult rendszeres találkozási-, tudásbővítési és együtt gondolkodási programokkal, mint a szerzetesi intézmények segítő-támogató folyamatokat gondozó munkatársainak fóruma, egymást is erősíteni képes szakmai közössége. 2022 őszétől az Emberi Méltóság Stratégia szervezi a Segítő Háló alkalmait, folytatja a gondozását.
Az Emberi Méltóság Stratégia megvalósítása során fontos a szervezők számára, hogy az emberi méltóság védelmében tevékenykedő szakemberek számára szakmai témákban képzési és személyes kapcsolódási lehetőséget kínáljanak. Ezekben a célokban osztoznak a Segítő Hálót létrehozó és máig működtető Piarista Rendtartománnyal és munkatársaival. A továbbiakban úgy szeretnék a Segítő Háló koordinálását folytatni, hogy az továbbra is a szerzetesrendek közötti együttműködést erősítse és a szakemberek szakmai fejlődését szolgálja.

A szakmai nap kezdetén Rudan Mária (Emberi Méltóság Stratégia vezetője) és Székelyné Kováts Eszter (Piarista Tartományfőnökség szervezetfejlesztő munkatársa) köszöntötte a résztvevőket, majd közösségi, gyakorlati ráhangolódás vette kezdetét Agócs Andrea vezetése mellett.
Ezután a Csapda a neten című cseh dokumentumfilm oktatási verzióját tekintették meg a jelenlévők. Az egyórás filmben három fiatal színésznő kiskorúnak adja ki magát, hogy kiderüljön, mi történik, ha belépnek egy népszerű online chatszobába. Mindezt persze filmrendezői kezdeményezésre. Ebben a 12 évesnél idősebb fiataloknak szánt változatban – az olykor felkavaró tapasztalatok mellett – a gyerekeknek az online kapcsolattartáshoz gyakorlati tanácsokat is megfogalmaznak a szereplők.

A film után kerekasztal beszélgetésre került sor, melynek résztvevői: dr. Baracsi Katalin – internetjogász; Csertán Károly – tanár, mentálhigiénés szakember, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatóhelyettese; Fribék Judit – rendőr százados, kiemelt főnyomozó – Nemzeti Nyomozó Iroda, Kiberbűnözés Elleni Főosztály, Nyomozó Osztály, Gyermekvédelmi Alosztály; Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes – orvos, mentor Családi Életre Nevelés (CSÉN) tanácsadó, a „Boldogabb családokért” CSÉN program alapítója, szakmai felelős és Szabó Ágoston – pszichológus, családterapeuta-jelölt voltak.

Süveges Gergő moderátor két alapkérdése, hogy – Ki tehet róla és mit tehetünk ellene? – élénk eszmecserét váltott ki. A meghívott szakemberek szerint a szexualitás témája a családban még mindig tabutémának számít, amin változtatnunk kellene. A gyermekek magányossága, és az, hogy az online térben kapcsolódnak egymáshoz, kiszolgáltatottá teszi őket az internetes zaklatókkal szemben. Kiemelték, hogy a gyerek nem lehet hibás, a felnőtt bűnelkövetőt terheli a felelősség. Magyarországon öt évvel ezelőtt még a 12-15 éves korosztály volt az áldozat, míg most már a 7-8 éves lányok és fiúk válnak azzá. Gyakorlati tanácsokat osztottak meg, hogy mit tegyünk, ha a gyerekünk, diákunk, gondozottunk ilyen helyzetbe kerül. A filmet Pannonhalmán először a szülőknek, majd engedélyükkel a diákoknak is már levetítették és beszélgetésekkel dolgozták fel a benne látottakat.
A résztvevők kérdései után kiscsoportos beszélgetések és megosztások következtek.

A szakmai napot a Segítő Háló jövőjével kapcsolatos ismertetés, majd együtt gondolkodás zárta a közös erőforrásokról, a megosztható kincsekről és arról, milyen témákkal találkoznának a résztvevők a jövőben a Segítő Háló szakmai napjain.

A következő tanévben a megszokott módon, novemberben és áprilisban hirdetik meg a Segítő Háló szakmai napját, amelyre várják (nem csak) a szerzetesi intézmények segítő szakembereit.
Ha szeretne csatlakozni a Segítő Hálóhoz, kérjük jelezze az info@emberimeltosag.hu címen!

Szöveg és fotó: Mészáros A.nett/MSZKI

IMG_6024

kép 14 / 15