Május 5-én a Szentatya fogadta a kiskorúak védelmével foglalkozó pápai bizottság plenáris ülésének tagjait.
O’Malley bíboros köszöntője után a pápa elismerően szólt az végzett munkáról, megfogalmazta a jóvátétel lelkiségének három alapelvét, és kérte a klérus viselkedési szabályainak további fejlesztését.
Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Örömmel üdvözöllek mindannyiatokat, különösen a bizottság új tagjait, azokat is, akik folytatják szolgálatukat, valamint a világ minden tájáról származó munkatársak csoportját, akik a bizottság új és szívesen látott kiegészítését jelentik.
Ez az első találkozónk azóta, hogy megalakultatok a Hittani Dikasztériumon belül, és ma néhány eligazító szempontot szeretnék adni nektek. Látjuk, hogy a magok növekednek, melyeket mintegy tíz évvel ezelőtt vetettünk el, amikor a Bíborosi Tanács javasolta e testület létrehozását. Következésképpen épp azért, hogy bölcsen és bátran nézzünk szembe a jelenlegi kihívásokkal, fontos, hogy egy pillanatra megálljunk, és elgondolkodjunk a múlton. Az elmúlt tíz évben mindannyian sokat tanultunk, én magam is!
A klérus által kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélések és azok egyházi vezetők általi rossz kezelése az egyik legnagyobb kihívás korunk Egyháza számára. Közületek sokan ennek az ügynek szentelték életüket. A háborúk, az éhínség és a mások szenvedése iránti közömbösség világunk szörnyű valóságai, melyek az égbe kiáltanak. A szexuális visszaélések okozta válság azonban különösen súlyos az Egyház számára, mert aláássa azt a képességét, hogy teljesen befogadja Isten felszabadító jelenlétét és tanúja legyen neki. Az, hogy nem cselekedtünk megfelelően, hogy megállítsuk ezt a bajt, és nem siettünk az áldozatok segítségére, Isten szeretetéről szóló tanúságtételünket torzította el. A Confiteorban [a mise elején végzett bűnbánati cselekményben] nemcsak az elkövetett rosszért, hanem a meg nem tett jóért is bocsánatot kérünk. Könnyen megfeledkezhetünk a mulasztás bűneiről, mert bizonyos értelemben kevésbé tűnnek valóságosnak; pedig nagyon is konkrétak, és ugyanannyira – ha nem jobban – megsebzik a közösséget, mint más bűnök.
Az, hogy nem tettük meg azt, amit meg kellett volna tennünk, különösen az egyházi vezetők részéről, sokakat megbotránkoztatott, és az elmúlt években a probléma az egész keresztény közösségben tudatosult. Ugyanakkor nem maradtunk csendben, nem voltunk tétlenek. Nemrégiben megerősítettem a Vos estis lux mundi motu propriót, amely most már állandó rendszabály. Ebben különösen a vádak befogadására szolgáló helyek biztosítását és a sérelmet szenvedtek gondozását szorgalmazzuk (vö. 2. cikk). Bizonyára vannak olyan előrelépések, amelyeket a tapasztalatok alapján, a püspöki konferenciákkal és az egyes püspökökkel kapcsolatban, megemlíthetnénk.
Ma senki sem mondhatja őszintén, hogy nem érintette meg az Egyházon belüli szexuális visszaélések valósága. Ezért szeretném, ha munkátok során, miközben a probléma számos aspektusával foglalkoztok, szem előtt tartanátok az alábbi három alapelvet, és a jóvátétel lelkiségének részeként tekintenétek rájuk.
1. Először is, ahol az életet megsebezték, ott az a feladatunk, hogy emlékeztessünk Isten teremtő hatalmára, mely képes reményt ébreszteni a kétségbeesésben és életre kelteni a halálból. A veszteség szörnyű érzése, mely oly sokakat eltölt a bántalmazás miatt, néha túl nagy tehernek tűnhet ahhoz, hogy elviseljük. Az Egyház vezetői is, akiket közös szégyenérzet tölt el cselekvésképtelenségük miatt, becsmérlést szenvedtek, és az evangélium hirdetésére való képességünk is megsérült. De az Úr, aki minden korban új dolgok születését segíti elő, képes visszaadni az életet az elszáradt csontoknak (vö. Ez 37,6). Tehát ha az előttünk álló út nehéz és fárasztó is, arra buzdítalak benneteket, hogy ne álljatok meg, továbbra is nyújtsátok ki kezeteket, próbáljatok bizakodást ébreszteni azokban, akikkel találkoztok, és akik osztoznak veletek ebben a közös ügyben. Ne csüggedjetek, amikor úgy tűnik, kevés dolog változik jobb irányba. Legyetek kitartóak, haladjatok előre!
2. Másodszor, a szexuális visszaélések szakadásokat eredményeztek világunkban, és nem csak az Egyházban. Sok áldozat továbbra is megalázottnak érzi magát amiatt, hogy egy sok évvel ezelőtt elszenvedett visszaélés még mindig akadályokat emel és szakadásokat okoz életében. A visszaélések következményei jelentkezhetnek házastársak között, szülők és gyermekeik között, a testvérek között, barátok és kollégák között. A közösségek szétesnek; a bántalmazás alattomos természete szétszakítja az embereket, megosztottá teszi őket saját szívükben és egymás között.
Életünk azonban nem arra rendeltetett, hogy megosztott maradjon. Ami széttört, az nem maradhat darabokban. A teremtés azt üzeni nekünk, hogy létezésünk minden területe koherensen kapcsolódik egymáshoz, sőt a hitélet ezt a világot az eljövendő világgal is összekapcsolja! Minden mindennel kapcsolatban áll. Jézus azt a megbízást kapta az Atyától, hogy mindebből semmi és senki se vesszen el (vö. Jn 6,39). Kérlek tehát benneteket, hogy ahol az élet darabokra tört, ott konkrétan járuljatok hozzá a darabok újraegyesítéséhez, abban a reményben, hogy ami széttört, az helyreállítható.
Nemrégiben találkoztam visszaélések áldozatainak egy csoportjával, akik azt kérték, hogy találkozhassanak a szerzetesintézmény vezetőségével, amely azt az iskolát működtette, ahová körülbelül ötven évvel ezelőtt jártak. Azért beszélek erről, mert nyíltan beszámoltak róla. Mindannyian idős emberek voltak, és néhányan közülük, tudatában az idő gyors múlásának, kifejezték azt a kívánságukat, hogy életük utolsó éveit békében éljék le. A béke pedig számukra azt jelentette, hogy felveszik a kapcsolatot azzal az Egyházzal, amely bántalmazta őket, és nemcsak az elszenvedett rossznak akartak pontot tenni a végére, hanem azoknak a kérdéseknek is, amelyeket azóta magukban hordoztak. Azt akarták, hogy meghallgassák őket, hogy higgyenek nekik, azt akarták, hogy valaki segítsen nekik megérteni a dolgokat. Beszélgettünk, és volt bátorságuk megnyílni. Különösen az egyik bántalmazott lánya beszélt arról, hogy apja egykori tapasztalata milyen hatással volt egész családjukra. A történelem szétszakadt szövetének összevarrása megváltó tett, a Szenvedő Szolga tette, aki nem kerülte el a fájdalmat, hanem magára vett minden bűnt (vö. Iz 53,1–14). Ez a jóvátétel és a megváltás útja: Krisztus keresztjének az útja. Ebben a konkrét esetben azt mondhatom, hogy az említett áldozatok számára valódi párbeszéd alakult ki a találkozók során, melyek végén azt mondták, hogy úgy érezték, testvérként fogadták őket, és visszanyerték reményüket a jövőre nézve.
3. Harmadszor, arra buzdítalak benneteket, hogy ápoljátok magatokban az Istentől tapasztalt tiszteletet és kedvességet. Maya Angelou észak-amerikai költőnő és aktivista azt írta: „Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondtál, az emberek elfelejtik, amit tettél, de az emberek sosem felejtik el, mit éreztettél velük.” Legyetek hát gyengédek és tapintatosak cselekvésetekben, hordozzátok egymás terheit (vö. Gal 6,1–2), ne panaszkodjatok, hanem arra gondoljatok, hogy az Egyház jóvátételének ez az időszaka átadja majd helyét az üdvösségtörténet egy másik időszakának. Az élő Isten nem merítette ki kegyelmeinek és áldásainak tárházát! Ne felejtsük el, hogy a kínszenvedés sebei a feltámadott Úr testén maradtak, de már nem a szenvedés vagy a szégyen forrásaként, hanem az irgalom és az átváltozás jeleként.
Itt az ideje, hogy helyrehozzuk az előttünk járó nemzedékeknek és a továbbra is szenvedőknek okozott károkat. Ez a húsvéti időszak annak a jele, hogy egy új korszak készül számunkra, egy új tavasz, melyet a szenvedőkkel megosztott munka és könnyek termékenyítenek meg. Ezért fontos, hogy megállás nélkül haladjunk előre.
Ti felkínáljátok képességeiteket és szakértelmeteket, hogy segítsetek helyrehozni egy szörnyű csapást az Egyházban, a részegyházak szolgálatába állítjátok magatokat. Az egyházmegyének a plébániákon és a szemináriumban folyó mindennapi életétől a katekéták, tanárok és más lelkipásztori munkatársak képzéséig a kiskorúak és a kiszolgáltatott személyek védelmének mindenki számára normává kell válnia; és ebben a vonatkozásban – a szerzetesi és apostoli életben – a klauzúrás novíciának ugyanazokhoz a szolgálati sztenderdekhez [normákhoz] kell tartania magát, mint az idős szerzetestestvérnek, aki egy életen át tanította a fiatalokat.
Mindenki méltóságának tiszteletben tartása, helyes viselkedés és egészséges életmód – ezeknek az elveknek egyetemes normává kell válniuk, függetlenül az emberek kultúrájától és gazdasági és társadalmi helyzetétől. Az Egyház összes szolgálattevőjének ezen elvek szerint kell szolgálnia a hívőket, a szolgálattevőket pedig tisztelettel és méltósággal kell kezelnie annak, aki a közösséget vezeti. A védelem kultúrája ugyanis csak akkor fog megvalósulni, ha ilyen jellegű lelkipásztori megtérés történik a vezetők körében.
Bátorítónak találtam azokat a terveket, amelyeket az Egyházon belüli egyenlőtlenségek kezelésére készítettetek – a képzés és az áldozatok szolgálata terén – Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában. Nem igazságos ugyanis, hogy jól kialakított és kellően finanszírozott védelmi programok működnek a föld jólétnek örvendő térségeiben, ahol az áldozatokat és családjaikat tiszteletben tartják, míg a világ más részein élők hallgatagon szenvednek, sőt akár el is utasítják vagy meg is bélyegzik őket, amikor el akarják mondani az elszenvedett visszaéléseket. Az Egyháznak ebben is arra kell törekednie, hogy a befogadás és a helyes eljárásmód példájává váljon.
Folytatni kell a klérus és a szerzetesek magatartási irányelveinek és sztenderdjeinek javítására irányuló erőfeszítéseket. Várom, hogy tájékoztatást kapjak erről az erőfeszítésről, és éves jelentést arról, hogy szerintetek mi működik jól, és mi nem, hogy a megfelelő változtatásokat végre lehessen hajtani.
Tavaly arra kértelek benneteket, hogy osszátok meg szakértelmeteket arról, hogy a Római Kúria munkája milyen formákban járulhat hozzá a gyermekvédelemhez, hogy gazdagítsuk egymást ebben az új szerepetekben. Örömmel értesültem együttműködési megállapodásotokról az Evangelizáció Dikasztériumával, különös tekintettel arra, hogy tevékenységével ez a dikasztérium a világ sok elfeledett helyét eléri.
Már ebben az első hat hónapban is sokat tettetek. Szívből adom rátok áldásomat. Tudnotok kell, hogy közel állok munkátokhoz, és ne feledkezzetek el imádkozni értem. Én is imádkozom értetek.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Magyar Kurír