Decemberben újra lesz Bartimeus-képzés

2025. december 9-én tartja az Emberi Méltóság Stratégia a következő Bartimeus képzési alkalmat. A „Bartimeus – Add, hogy lássak!” képzés célja, közösen gondolkodjunk és beszélgessünk az emberi méltóság védelméről, a bántalmazás jelenségéről és a megelőzés lehetőségeiről.

A remény jele

A gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bántalmazások nagy ellenállást, sőt undort váltanak ki az emberek többségéből. Miközben az esetek feltárása, az áldozatok megértése és gyógyulásuk segítése – érthető módon – egyre nagyobb hangsúlyt kap, a bántalmazókkal szemben elsősorban az elutasítás a jellemző. Az interneten megtalálható, korábbi tetteikről beszámoló elkövetőkkel készült beszélgetéseket jó érzésű emberek nehezen fogadják, leggyakrabban azt fogalmazzák meg, nem szeretnének találkozni velük.