Lelkigyakorlat gyermekvédelemben dolgozók számára

A gyermekvédelemben dolgozók számára meghirdetett lelkigyakorlatra szeretettel várunk mindenkit, aki érintett a témában és szeretné munkája során (még jobban) Krisztusba kapaszkodni.


Gyakran a felkorbácsolt vizekben saját vastag ruháink próbálnak minket a mélybe húzni, miközben úszva próbálunk menteni bántalmazottat és bántalmazót, akik csapkodnak maguk körül, hogy fennmaradjanak a felszínen. Máskor a csendes vizeken a sokak számára láthatatlan fodrozódásokra hívjuk fel a figyelmet, amik talán nem is olyan régi hajótörések vízalatti maradványairól mesélnek nekünk. Amikor pedig egy-egy hajóroncs darab felszínre bukkanásában tudunk segíteni, vagy akár csak a veszélyt jelző bója kihelyezésében – biztonságosabbá téve a hajózást, akkor napokig tudunk ünnepelni, pedig pici bója az csupán a végtelen tengerekben.

 
Nem vagyunk egyedül. Nem vagy egyedül. Ebben sem. Van Valaki, aki megért minket, aki átéli velünk a viharokat. Aki lecsendesít, fenntart, megnyugtat, bíztat. Bele szeretnénk kapaszkodni ezen a lelkigyakorlaton is a csendekben, az imákban, a közös liturgiában. Egymástól nyerni erőt a megosztásokban, hogy visszatérve a hétköznapokba megújult erővel tudjunk tovább úszni. Megerősödjünk a hitben és Jézusban, hogy Őt tudjuk adni oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.

A lelkigyakorlat időpontja: 2023. január 27-29.
A lelkigyakorlat részvételi díja: 34.000 Ft/fő, melyre támogatás kérhető maximum a meghirdetett ár feléig.

Regisztrációs felület