Befejeződött a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola „Interdiszciplináris képzés az emberi méltóság védelmében – gyermekvédelmi fókusszal” című programjának idei, immár harmadik évfolyama. A 2026 januárja és májusa között zajló képzés során a hallgatók hat intenzív képzési hétvégén, valamint számos egyéni feladaton keresztül mélyültek el az emberi méltóság védelmének, a bántalmazás megelőzésének, kezelésének és a biztonságos közösségek kialakításának kérdéseiben. Az évfolyamon összesen 22 résztvevő szerzett tanúsítványt.
Élő
Az elmúlt időszak tapasztalatai megmutatták, hogy egy bántalmazási eset hatása messze túlmutat annak elszenvedőjén: a traumatikus élmény nyomot hagy a tágabb közösségben is – legyen szó családról, plébániai vagy osztályközösségről, tantestületről vagy szerzetesi közösségről.
Élő
2026. március 26-án a Ciszterci Pedagógiai Műhely megkeresésére tartottunk érzékenyítő napot a ciszterci közoktatási intézmények 21 dolgozója számára.
Élő
Az Emberi Méltóság Stratégia Nyilvánosság és gyermekvédelem című műhelynap-sorozata keretében 2025. november 26-án egyházi intézmények és szerzetesrendek vezetői, illetve munkatársai, szerzetes és laikus résztvevők találkoztak, hogy szervezetük gyermekvédelmi működésmódja hatékonyabbá válhasson.
Élő
2025. november 6-án tartottuk meg A Biztonságos Iskola pillérei sorozaton belül: A prevenció mint rendszer - prevenció, szemléletformálás, módszerek témájával foglalkozó szakmai napunkat.
Élő
A biztonságos iskola alappillérei sorozatunkat folytatva, Kezdeti lépések a biztonságos iskola megteremtése felé a szabályozások mentén címmel tartottuk meg tavaszi Segítő Hálós szakmai napunkat 2025. március 3-án a Sapientia Hittudományi Főiskolán.
2025. március 8-án ünnepélyes keretek között zárult le a római Pápai Gergely Egyetem és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola közös képzése, amelynek második évfolyamát tizenkilenc fő alkotta: világiak és egyházi személyek - pszichológusok, pedagógusok, gyermekvédelmi szakemberek, teológusok valamint számos más szakma képviselői.
2024. október 10-én újra együtt lehettünk pedagógusok, segítő szakemberek.
Élő
CSÉN kincsesládánk gyöngyszemei - Úton az érett személyiség és érett szexualitás felé címmel tartottuk meg 2024. április 9-én, kedden tavaszi Segítő Hálós szakmai napunkat.
2024. február elején szerveztük meg a Tanári kiégésmegelőző tréninget, melyen összesen 28 tanár vett részt (akik szerzetesi fenntartású intézményekben dolgoznak). A programot az Egyházi Fejlesztők trénerei vezették.
A 2023-as őszi félévben, az Emberi Méltóság Stratégia szervezésében már negyedszer indítottuk el a diákműhely sorozatot. Összesen 27 gimnazista vesz részt a programon a gödöllői Premontrei Iskolaközpontból, a váci Piarista Gimnázium és Kollégiumból, a budaörsi Szent Benedek Iskolából és a Zsámbéki Premontrei Technikum Szakképző Iskola és Gimnáziumból.
2023 tavaszán ismét találkoztak a Trénerképzés 1. évadának résztvevői. A tréner továbbképzésről Bihari Nóra írt rövid összefoglalót.
A 2023. május 25-én megtartott Segítő Háló alkalmunkon, melyre a szerzetesi intézményekben dolgozó segítő szakembereket vártuk, Dr. Baracsi Katalin internetjogász volt a vendégünk.
2023. május 19-én tartottuk tavaszi Nyilvánosság és gyermekvédelem műhelynapunkat, melyre a szerzetesrendek elöljáróit és a gyermekvédelemmel vagy a kommunikációval foglalkozó munkatársaikat vártuk.
Hogyan alakítsuk át kapcsolatainkat a szokásos hatalmi – uralmi – versengő módból együttműködő, egyenrangú, kölcsönösen megértő rendszerré? – ez a kérdés volt az alapfelvetése annak a nyolcalkalmas tréningnek, melyet Rochlitz Zsuzsanna tartott az Emberi Méltóság Stratégia szervezésében.
2023. február 11-én a Jezsuita Menekültszolgálat (JMSZ) önkéntesei számára tartottunk képzést, melyet Búza Judit, gyermekvédelmi szakember, az Emberi Méltóság Stratégia munkatársa vezetett.
Az Emberi Méltóság Stratégia szervezésében háromszor találkoztunk, hogy háromórás alkalmakon dolgozzunk együtt a bencés, ferences és piarista rendek által fenntartott iskolák kilencedikes tanulóival.
Nehéz a szó: tréner. Még nehezebb: trénerképzés. Mert ki is a tréner? És kit kell trenírozni? És egyáltalán, miért kell képezni? Mert a képzés tanulás. Belső utazás, megerősödés, s aztán felelősség a ránk bízottakért, az emberi méltóság védelméért.
2022. május 23-án a Piarista Tartományfőnökség adott otthont a Segítő Háló Szakmai Napnak, melyet az MSZKI Emberi Méltóság Stratégiája és a piaristák közös programjaként szerveztek meg. A nap témája egy aktuális kérdéskör volt: A szexuális visszaélés az online térben.
A különböző szerzetesi fenntartású iskolákból érkező diákok 2022. május 11-én, második alkalommal vettek részt a diákműhelyen. Külön öröm volt számunkra, hogy egy kivétellel mindenki eljött a második alkalomra is. Úgy tűnik, érdemes ezzel foglalkozni.
Április 20-án szakmai napra hívták az oktatási-nevelési intézmények segítő munkakörben dolgozó, segítőkapcsolati feladatokat is ellátó pedagógusokat a Piarista Tartományfőnökség és az Emberi Méltóság Stratégia közös szervezésében.
„Meg akarta nekem köszönni, hogy én őt láttam. Ő azt hitte, hogy mindenki látja, de ezek szerint nem, mert soha senki nem tett semmit az ő érdekében.” (Buda-Picron Célia)
EM Diákműhely 1. - 2022. március 11.
Az EMBERI MÉLTÓSÁG STRATÉGIA keretében a szerzetesi fenntartású intézményekben tanuló gyermekek védelme, támogatása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a szemléletformálásra, a prevenciós jó gyakorlatok bevezetésére és megerősítésére. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy bevonjuk a folyamatokba azokat, akiket érint, akikről szól a stratégia: a gyerekeket. A járványügyi korlátozások megszűnésével most végre megtarthattuk az első olyan alkalmat, amire az érdeklődő diákokat hívtuk.
Az EMBERI MÉLTÓSÁG STRATÉGIA keretében a szerzetesi fenntartású intézményekben tanuló gyermekek védelme, támogatása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a szemléletformálásra, a prevenciós jó gyakorlatok bevezetésére és megerősítésére. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy bevonjuk a folyamatokba azokat, akiket érint, akikről szól a stratégia: a gyerekeket. A járványügyi korlátozások megszűnésével most végre megtarthattuk az első olyan alkalmat, amire az érdeklődő diákokat hívtuk.
Január utolsó hétvégéjén azért érkeztünk Pannonhalmára, hogy a szerzetesek Emberi Méltóság Stratégia képzését a bencés közösségekből érkező növendékek és magiszterek számára is „elvigyük”.
A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolával és az Egyházi Fejlesztőkkel együttműködésben, az Emberi Méltóság Stratégia keretében 120 órás trénerképzést indított, melynek első alkalma 2022. január 18-19-én volt.
Emberi méltóság és gyermekvédelem címmel az Árpád-házi Szent Margitról nevezett domonkos nővéreknek tartottunk képzési napot 2021. október végén Budakeszin.
A képzés fontos része volt a fogalomtisztázás, a gyermekvédelemmel kapcsolatos alapvető ismeretek rendszerezése, de a képzés alapvető jelentőségét inkább az iskolai pedagógiai kultúra formálásban látom. - Horváth Bálint Pál igazgató beszámolója