Hogyan alakítsuk át kapcsolatainkat a szokásos hatalmi – uralmi – versengő módból együttműködő, egyenrangú, kölcsönösen megértő rendszerré? – ez a kérdés volt az alapfelvetése annak a nyolcalkalmas tréningnek, melyet Rochlitz Zsuzsanna tartott az Emberi Méltóság Stratégia szervezésében.
Megvalósult
Képzést tartottunk a Jezsuita Menekültszolgálat önkénteseinek
Véget ért második Diákműhely-sorozatunk
Gyermekvédelem – Emberi méltóság – Trénerképzés
„Embernek lenni mindég, minden körülményben…”
Szexuális visszaélés az online térben – szakmai nap
2. alkalommal is Diákműhelyeztünk…
Apró lépésekben – Resztoratív konfliktuskezelés gyakorlata az iskolában
Add, hogy lássak! Bartimeus 2. képzésünk befejeződött
Megtartottuk első Diákműhelyünket
EM Diákműhely 1. – 2022. március 11.
Az EMBERI MÉLTÓSÁG STRATÉGIA keretében a szerzetesi fenntartású intézményekben tanuló gyermekek védelme, támogatása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a szemléletformálásra, a prevenciós jó gyakorlatok bevezetésére és megerősítésére. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy bevonjuk a folyamatokba azokat, akiket érint, akikről szól a stratégia: a gyerekeket. A járványügyi korlátozások megszűnésével most végre megtarthattuk az első olyan alkalmat, amire az érdeklődő diákokat hívtuk.