„A mi intézményünkben nincsenek ilyen esetek, ha egyszer majd felmerül, mindenképp Önöket fogjuk keresni segítségért.”

A gyermekek bántalmazása nemcsak fizikai erőszakot jelent, de ide sorolható az elhanyagolás, a lelki bántalmazás és a különféle szexuális cselekmények is. Az elkövető a szülőn kívül lehet a tágabb család, diáktárs, deviáns kortárscsoport, a gyermek életterébe lévő más felnőtt, vagy idegen felnőtt is.

Magyarországon a hivatalos bűnügyi statisztikák szerint az elmúlt 5 évben közel 30 000 gyerek vált bűncselekmény áldozatává. Ezek az adatok azonban nem mutatják azokat a látens eseteket, amelyek nem kerülnek napvilágra. Szakmai vélemények szerint minden nyilvánosságra került esetben 10-24 titokban maradt cselekmény jut. (forrás: https://unicef.hu/igy-segitunk/hireink/fel-kell-lepni-a-gyermekek-bantalmazasa-ellen)

„Mit fognak utána tenni velem?”

Talán úgy tűnhet, hogy a legrosszabb a jelzésben érintettek támadásainak elviselése, feljelentése, vagy a rendőrségi kihallgatásra, bírósági tárgyalásra járás. És ez valóban mind nehéz! Reális félelem. De aki gyermekekkel foglalkozik, annak tisztában kell lennie azzal, hogy ez hozzátartozik a munkájához.
Az ennél is nehezebb azonban az, hogy a saját lelkünkben/szívünkben helyre tudjuk tenni, feldolgozni a történteket. Erre a vezetőknek kell érzékenyen reagálni és nagy hangsúlyt fektetni, lehetőséget biztosítani, nem csak egyéni, hanem munkaközösségi szinten is, iskola esetén pedig a diáktársakkal is szükséges közösen feldolgozni a történteket.

„Utána hogy beszélgessek a szülőkkel?”

Ha olyan problémát észlelünk, amelyet mindenképpen jeleznünk kell, a legtöbb esetben érdemes először a szülővel beszélni (lehetőleg nem 5 percben, nem más „idegenek” jelenlétében, nem a folyosón, nem egyedül, hanem pl. a gyermekvédelmi felelőssel, vagy a gyermeket szintén ismerő kollégával, vezetővel közösen), a beszélgetés keretében pedig tájékoztatni arról, hogy jelezniük szükséges az észlelt problémát a gyermekjóléti szolgálat felé.

Általában mielőtt egy jelzőrendszeri tag jelzéssel él, a probléma már egy ideje fennáll, már beszéltek a szülővel, segítséget ajánlottak neki, tanácsokkal látták el, de az észlelt probléma nem szűnt meg. Tehát a szülőt vélhetően nem fogja váratlanul érni (még ha ezt is mondja felháborodva), hogy a következő lépés a gyermekjóléti szolgálat bevonása. Ha bizalom van a szülő és az iskola között, ha a szülő valóban segítő szándékot él meg, akkor ez a kapcsolat – a tapasztalatok szerint – nem sérül, sőt akár mélyülhet is, még ha a szülő első reakciója a felháborodás, akkor is.

Súlyos elhanyagolás és/vagy bántalmazás gyanúja esetén azonban rendkívül körültekintően kell eljárni, van olyan eset, amikor jobb, ha nem tud a szülő a jelzésről, mert pl. tartósan fennálló bántalmazás esetén a bántalmazó felkészítheti a gyermeket a helyzetre, titoktartásra, hazugságra kényszerítheti… (ami egyben további bántalmazást is magában foglalhat). De van arra is példa, hogy a szülő a gyermekkel váratlanul eltűnik külföldre. Vagy csak a feltételezett elkövető, ami pedig a rendőrség munkáját nehezíti.
Ilyen esetben maga a jelzés zártan kezelendő a gyermekjóléti szolgálat részéről, tehát a szülő nem fogja tudni, ki tette a jelzést. Éppen ezért gyakran minden lehetséges, saját gyermekével kapcsolatban álló jelzőrendszeri tagot számonkér és rágalmazással vádol meg. Tehát ez nem függ attól, ki tette a jelzést. Csúnyán mondva „ez ezzel jár”, kis ár ez a gyermek védelme érdekében. Esetfüggő és személyfüggő, hogy ezek után a szülő kivel és hogyan tud együttműködni, ezért is rendkívül fontos az adott gyermekkel/családdal kapcsolatban álló jelzőrendszeri tagok együttműködése, együttgondolkodása (mert nem az a fontos, hogy a szülő mindenkiben bízzon, hanem hogy legalább egy szakember legyen, akivel tud és hajlandó együttműködni).

Ha az „utána hogy beszélgessek a szülőkkel?” kérdés akkor merül fel, amikor a jelzést tevő mondjuk elszörnyed egy-egy súlyos bántalmazás vagy elhanyagolás kapcsán, akkor a jelzést tevő legyen tisztában azzal, hogy ez nagyon emberi reakció. Fontos, hogy a munkatársai, vezetői ne hagyják magára ebben a helyzetben. Szükség esetén szupervíziós lehetőséget is biztosítani kell számára a feldolgozáshoz.

Megfontolások: Segíthet a bántalmazást elkövető ember elfogadásában, és egyben saját lelki békénk helyreállásában, ha:

  • nem azonosítjuk az embert a tettével, nem az embert ítéljük el, hanem a tettét
  • emlékeztetjük magunkat az ember méltóságának forrására (Istenhez tartozás, teremtettség, istenképiség)
  • figyelembe vesszük azt a tudást, hogyan és miért válik/válhat valaki bántalmazás/elhanyagolás elkövetőjévé (akit nem szerettek jól, nem tud jól szeretni)
  • nem feledkezünk meg arról, hogy csak Isten látja a másik ember sebeit, mi nem
  • nem ítéljük el magunkat sem, ha elborzadunk, mert a gyermekbántalmazáshoz nem lehet hozzászokni
    „Ha az ember megmarad az elborzadásnál a szörnyűségekkel, a bántalmazásokkal találkozva, és nem tud eljutni odáig, hogy ne a „miért”-re keresse a választ, akkor nem hogy a bántalmazót, de még az áldozatot sem fogja tudni meghallgatni, meghallani, megérteni, együttérezni vele. Meglátni az embert a bántalmazások szörnyűségein túl csak Krisztusra tekintve lehet.”
    Lásd bővebben: Embertárs 2021/2, Bántalmazók lelkigondozása (186-203)

„Ha szóvá teszem, kirúgnak.”

Amennyiben az intézményvezetőség nem él jelzéssel a gyermekkel kapcsolatban felmerülő veszélyeztetettség esetén, az intézmény dolgozója állampolgárként megteheti bejelentését az észlelt veszélyeztetettségről a gyermekjóléti szolgálat/gyámhivatal felé, akár saját adatainak eltitkolásával, anonim módon is. A saját lelkiismeretünkkel nem egy munkatárs, nem a vezetőnk, nem a családtagunk stb. fog elszámolni.

„Ha jelzünk, úgysem történik semmi. Ez a tapasztalatunk.”

A gyermekjóléti szolgálatnak minden beérkező jelzésre 15 napon belül írásban reagálnia kell a jelzést tevő felé. Ha ez nem történik meg, vagy ha érdemi információ nélkül érkezik meg a válasz, a jelzőrendszeri tag kezdeményezzen esetmegbeszélést a gyermekjóléti szolgálatnál.

„Nekünk ehhez semmi közünk.”

Ha például egy gyermek elhanyagolásáról és/vagy bántalmazásáról anonim bejelentés érkezik, a gyermekjóléti szolgálat minden esetben meg fogja kérni a gyermekkel (és testvéreivel) kapcsolatban álló szakemberek (védőnő, gyerekorvos, iskola/óvoda, pszichológus stb.) írásos véleményét, tapasztalatait. Ez jogszabályilag is előírt kötelezettsége, mint ahogyan a jelzőrendszeri tagok sem tagadhatják meg az írásos vélemény megküldését. Amennyiben kiderül, hogy valamely jelzőrendszeri tag észlelte a problémát, de nem tett arról jelzést, számonkérhető. Amennyiben a „tünet” olyan jellegű, hogy egyszerűen nem lehet nem észlelni, akkor a jelzőrendszeri tag szintén számonkérhető.

PÉLDÁK:
Ha egy osztályfőnöknek elmondja egy gyermek, hogy előző este megint megverte az édesapja, ezért nagyon fáj a feje, de az osztályfőnök csak annyit tesz, hogy felhívja a szülő figyelmét az ilyen jellegű nevelési eszközök mellőzésére, akkor nem tesz eleget jelzési kötelezettségének.
Ha egy iskolai védőnő kék-zöld foltokat lát egy gyermek hátán, de nem törődik vele, vagy esetleg megkérdezi a gyermeket mi történt, aki elmondja, hogy pl. elesett focizás közben, és ezzel a védőnő lezártnak tekinti az ügyet, akkor a védőnő nem jár el körültekintően, nem tesz eleget jelzési kötelezettségének.

De itt sosem a jogi számonkérhetőség van előtérben, egyszerűen, aki gyermekekkel foglalkozik, az felelős a rábízott gyermekek egészséges testi, lelki, érzelmi fejlődéséért jogilag, állampolgárilag, keresztény szempontból is.
FONTOS: Ha egy gyermek azt éli meg, hogy „az osztályfőnöknek elmondtam, de nem vette komolyan”, „a védőnő látta, de nem foglalkozott vele”, akkor ezek a felnőtt emberek megerősítik benne azt a tapasztalatot saját magáról, hogy „velem van a baj”, „én vagyok a rossz”, „a világ rossz”, „ha a világ szerint OK, hogy ez történik velem, akkor… ilyen a világ”, „nincs értelme beszélni róla”, „nincs kiút” stb. stb.

„Mi történik a gyerekkel, ha én jelzést teszek? Ha kimegy a gyermekjóléti munkatársa, utána nem lesz-e sokkal rosszabb a gyermek helyzete?”

  1. Ha a jelzés a rendőrséghez érkezik, a rendelkezésükre álló információk alapján döntést hoznak arról, hogy saját hatáskörben indítanak-e nyomozást, hivatalból eljárást indítanak-e kiskorú veszélyeztetése miatt, vagy/és továbbítják a jelzést a gyámhivatal felé.
  2. Ha a jelzés a gyámhivatalhoz érkezik (közvetlenül vagy rendőrség által továbbítva), minden esetben felkérik a gyermekjóléti központot a jelzésben szereplő kiskorúval való kapcsolatfelvételre, környezettanulmány készítésére, pedagógiai/védőnői vélemények beszerzésére, a veszélyeztetettség mértékének megállapítására és az alapján javaslattételre valamely gyermekvédelmi intézkedés szükségességére vonatkozóan.
  3. Ha a jelzés a gyermekjóléti központhoz érkezik (közvetlenül vagy gyámhivatalon keresztül), a családsegítő 15 napon belül (súlyos esetben azonnal!) személyesen veszi fel a kapcsolatot a családdal a család otthonában, környezettanulmányt készít, beszerzi a gyermekkel (és testvéreivel) kapcsolatban álló szakemberek írásos véleményét a családra vonatkozóan. A beérkező vélemények és személyes tapasztalatai alapján döntést hoz a további gondozás szükségességéről.
    • Amikor egy vadidegen ember becsönget egy családhoz azzal, hogy „gyermekjóléti szolgálat”, „jelzést kaptunk az Önök családjával kapcsolatban”, akkor az minden esetben – bármi is a jelzés tartalma – egyfajta tükör tartás a család elé, hogy „valami baj van”. Ha belegondolunk, ez azért az emberek többségében negatív reakciót vált ki, még akár egy baráti kapcsolatban is. A szülő ilyenkor azt éli meg, hogy megkérdőjelezték az ő szülői alkalmasságát, egy idegen bele akar szólni az ő életükbe, feljelentette őket egy rosszakaró stb. Tehát leggyakrabban – nem minden esetben – az ellenállás, indulatok és a tagadás az első reakció, a következő pedig a hibáztatás, felelősségáttolás, -tagadás. Olykor magát a gyermeket kérik számon, hogy „mit hazudgálsz az óvodában/iskolában…” Ez rendkívül érzékeny pillanat a családsegítő és a család kapcsolatában, mert erről a minusz pontról kell mély bizalmi kapcsolatot kialakítani, ami hol kevesebb, hol több ideig tart (egyes esetekben pedig sosem jön létre), de ez idő alatt a szülő számonkérheti nem csak a gyereket, hanem az iskolát, gyermekorvost, védőnőt, szomszédokat… bárkit, akiről feltételezheti, hogy jelzést tett. Idő, amíg az ember felismeri és belátja saját felelősségét – ha egyáltalán belátja -, vagy legalább elfogadja a szakember véleményét és segítségét.
      Fontos ilyenkor – életkorának megfelelően – a gyermekkel is személyesen beszélni arról, hogy 1. ő nem tett semmi rosszat, 2. rendben van, hogy a szülei mérgesek, de ez nem neki szól. Ez akkor a leghatékonyabb, ha ez a beszélgetés a szülők jelenlétében történik.

Egy hasonlattal élve: ha egy seb be van gyulladva, az folyton fáj, kellemetlen, de együtt lehet vele élni, egy ideig. Ha azonban az orvos úgy dönt, hogy már külső beavatkozás szükséges, fel kell vágni a sebet, ami ijesztő és nagyon fájdalmas. De ez a tisztulás és a gyógyulás útja.

    • Egy másik eset, amikor jogosnak tűnhet a kérdés, „nem lesz-e rosszabb a gyermeknek, ha jelzek?”, amikor egy jelzés nyomán azonnali kiemelésre kerül sor. Súlyos elhanyagolásra vagy bántalmazásra utaló jelzés esetén a gyermekjóléti szolgálat azonnal (1-2 órán belül) személyesen keresi fel a családot tartózkodási helyén. Ha a jelzés tartalma és/vagy a személyesen tapasztalt körülmények szükségessé teszik, azonnali intézkedést kezdeményeznek (azonnali kiemelés).
      !!! Ritkán fordul elő, hogy a súlyos bántalmazásra és/vagy elhanyagolásra egyértelmű bizonyíték van, általában szakpszichológusi szakértői vizsgálat állapítja meg a bántalmazás tényét, mértékét, amely elkészülte több hónapot vesz igénybe. Erős gyanú és valószínűsíthetőség esetén azonban ezt nem lehet kivárni, mert a gyermek biztonsága az elsődleges, így konkrét bizonyíték nélkül is sor kerül az azonnali kiemelésre.
      A magyar jogrend sajnos nem teszi lehetővé, hogy családon belüli súlyos bántalmazás esetén a bántalmazó kerüljön „kiemelésre”, de az elkövető dönthet úgy, hogy a gyermek családban maradása érdekében ő költözik el. Sajnos ezt azonban csak ritkán vállalják.
      A jelzést tevő a rendelkezésére álló információk alapján olykor nem érti, értelmetlennek, túlzónak látja ezt az intézkedést, a gyermekjóléti szolgálat pedig a rá vonatkozó titoktartási kötelezettségre való tekintettel részletes tájékoztatást nem adhat. Ilyenkor érdemes személyes esetmegbeszélést kezdeményezni az illetékes családsegítővel, amely megbeszélés keretében lehetőség nyílhat a családban kialakult helyzet mélyebb megértésére, egyben a gyermek érdekében történő további közös szakmai munka kialakítására, megtervezésére.
    • Történhet olyan, hogy a család ténylegesen nem képes semmilyen belátásra, beismerésre, vagy éppen pontosan tudják, hogy a jelzett probléma valós, de kifelé azt a végletekig tagadják. Ilyen esetben valóban megtörténhet, hogy a gyermek rosszabb helyzetbe kerül, mint volt. Ez esetben a gyermeket négyszemközt (a feltételezett bántalmazó tudta nélkül) kell tájékoztatni arról – lehetőleg egy számára bizalmi embernek, vagy annak jelenlétében -, hogy hová fordulhat segítségért (pl. GyÁO, gyermekjóléti szolgálat, gyámhivatal…, és mindenek felett biztosítani arról, hogy nincs egyedül!!! (És legyen is így!)

„Van-e beleszólása egyházi fenntartású intézmények ügyeibe az állami gyermekvédelemnek?”

Az „állami” gyermekvédelemnek nem számít, hogy a jelzést tevő – vagy épp jelzés megtételét elmulasztó – intézmény állami, alapítványi vagy egyházi, vagy akár valamely külföldi intézmény általi fenntartású. (Érdekesség: 2016-ig léteztek egyházi fenntartású gyermekjóléti szolgálatok, melyek teljesen ugyanazt a feladatot látták el, mint az állami fenntartásúak. Vagyis nincs „állami” gyermekvédelem. Gyermekvédelem van.)

Minden jóérzésű embernek állampolgári kötelessége egy gyermek esetleges veszélyeztetése esetén megtenni a szükséges lépéseket a veszélyeztetettség megszüntetéséhez.

De ha jogilag nézzük a kérdést: A Gyvt. 17§ (1) bekezdése nevesíti a jelzőrendszeri tagokat, melyek között szerepel a köznevelési és szakképző intézmény, a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók (pl. családok átmeneti otthona, anyaotthon), egyházi jogi személyek.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott intézmények és személyek kötelesek
a) jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó szolgáltatónál.
Amennyiben tovább olvassuk ezt a jogszabályi részt, kiderül, hogy „az egyesületek, az alapítványok és az egyházi jogi személyek” kategóriába tartozó jelzőrendszeri tagokra nem vonatkozik a „fegyelmi felelősségre vonás” lehetősége jelzés elmulasztása esetén /(4) bekezdés/. Ez a jogszabály azonban félreértésre adhat okot, mert például egy köznevelést végző, egyházi fenntartású iskola esetében az egyház maga valóban nem számonkérhető a jelzés mulasztásáért (legalábbis a földi jogrend értelmében), de maga az iskola és annak vezetősége igen. Az azonban, hogy a jelzés mulasztásáért egy intézmény számon kérhető-e vagy sem, sokadlagos, nem lényegi kérdés, (különösen nem a gyermek szempontjából) amikor egy gyermek veszélyeztetettsége erősen vélelmezhető.

A gyermekveszélyeztetés megszűnése össztársadalmi, egyházi érdek és felelősség, az „állami” gyermekvédelmi rendszer pedig minden gyermek védelmére kiterjed, így az egyházi fenntartású intézményekbe járó gyermekekre is.

„Ha jelzem, az a saját inkompetenciám jele.” Meddig tartanak a kompetenciahatáraink?

A „gyermekvédelem” több szakterület szakembereinek együttes tudását és munkáját használja fel, úgy mint pszichológia, szociológia, szociális munka stb. Ahogy egy szociális munkástól, pszichológustól, gyógypedagógustól, paptól stb. nem elvárható, hogy gyerekeket szakmailag megfelelő módon tanítson, ha ehhez nem rendelkezik a szükséges szakmai felkészültséggel, úgy egy pedagógustól, pszichológustól, paptól stb. sem elvárható, hogy szakmailag megfelelő módon tudjon eljárni gyermekveszélyeztetés felmerülése esetén. Az elvárható (és el is várt) feladat az ESETLEGES veszélyeztetettségre és/vagy bántalmazásra utaló JELEK FELISMERÉSE, és ennek JELZÉSE.

Ha valaki hosszabb időn át (hónapok) rendszeresen találkozik ugyanazzal a gyermekkel, akkor felfigyel a viselkedésének megváltozására. Eléggé biztos vészcsengő önmagunk számára ilyenkor a „valami nem stimmel” gondolattal együtt járó zavaró rossz érzés. Ilyen esetben figyeljünk fokozottan a gyermekre, beszélgessünk vele, bátran kérjünk tanácsot, segítséget a munkatársaktól, vagy akár külső szakemberektől (pl. gyermekjóléti szolgálat, iskolai szociális segítő stb.), érdemes a szülővel is konzultálni, de ha a zavaró rossz érzés nem szűnik meg, tegyük meg jelzésünket, amit fogjunk fel úgy, mint segítségkérés a gyermek számára. Ebben nem lehet túlzásba esni! Nem érdemes azzal törődni, hogy „mi van ha tévedek”, mert mi van, ha nem!

Jelek lehetnek például: ha egy vidám, nyitott gyermek szinte egyik napról a másikra visszahúzódóvá válik, bezárkózik, nem beszélget a társaival. Ha elkezd fekete színű, vagy nagyon bő ruhákban járni. Vagy a korábbi barátságos természete indulatossá, kötekedővé és/vagy flegmává válik. Feltűnően többet eszik, vagy gyakran éhes. Elhanyagolt a ruhája, vagy több napja ugyanabban a ruhában van. Korának nem megfelelően foglalkozik a szexualitással. Gyakran elalszik órán. Stb.

Nincsenek „kész receptek”, hogy „ezek a tünetek azt jelentik hogy”… De a gyermek környezetének (pl. iskola, védőnő, gyerekorvos, kollégium stb.) nem kell tudnia, mi áll a gyermek viselkedésének hátterében! Egyszerűen fel kell figyelni, érzékennyé kell válni az intő jelekre, a megváltozott, esetleg szokatlan viselkedésre. Lehet, hogy a háttérben „ártatlan indokok” szerepelnek és lehet, hogy nem. Pl. egy kamaszodó lány elkezdhet azért is bővebb ruhákba járni, mert a rap zene/stílus magával ragadja, vagy mert nehezen viseli testének változásait, de akár valamilyen testét ért abúzus is lehet a viselkedésváltozásra okot adó körülmény…

Hogy mi áll a háttérben, és annak fényében mi a teendő, azt már a gyermekvédelmi szakemberek feladata megvizsgálni, akiknek lehetősége van (és egyben kötelessége!) minden – az adott gyermekkel és családjával kapcsolatban álló – szakembert (pedagógus, fejlesztőpedagógus, pszichológus, családtagok, szomszédok, védőnő, gyerekorvos, kórház, pedagógiai szakszolgálat, rendőrség, pártfogó stb.) megkeresni, amelyre más jelzőrendszeri tagnak nincs jogilag lehetősége. A gyermekvédelmi szakemberek arra vannak kiképezve, hogy mindezen összegyűjtött vélemény alapján képesek legyenek a lehető legpontosabban megállapítani a gyermek veszélyeztetettségét, annak okát, valamint a veszélyeztetettség megszüntetéséhez szükséges teendőket, amely során szükséges esetben bármely szakembert vagy családtagot bevonhat a gondozási folyamatba, mindenkit saját kompetenciájának megfelelő mértékben.

„Kit hívjak? Kinek írjak?”

Amennyiben nem tudja valaki (állampolgár/jelzőrendszeri tag) eldönteni, kell-e jelzést tennie, illetve ki felé, vagy akár saját magának van szüksége segítségre, akkor több szervezethez is lehet fordulni a család- és gyermekjóléti szolgálaton kívül.

Gyermekvédő hívószám: Működtetője közvetlenül a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. A szám ingyenesen hívható a nap 24 órájában. Az elmondottakról írásos feljegyzést készítenek, melyet továbbítanak az illetékes szervhez (általában az illetékes család- és gyermekjóléti szolgálathoz).

gyermekvédő hívószám

Kék Vonal – Gyermekkrízis alapítvány (kek-vonal.hu): 24 órában hívható, ingyenesen, körzetszám nélkül a 116-111-es számon, de e-mailben és chat-en folyamatosan elérhetőek. A Kék Vonal közvetlenül az érintettek (gyermekek, fiatalkorúak) számára nyújt segítséget, lelki támogatást. Anonim módon igénybe vehető szolgáltatás.

Kék Vonal – Segélyvonal a bántalmazott és eltűnt gyermekekért (kek-vonal.hu/fooldal): ingyenesen hívható, körzetszám nélkül a 116-000 számon, vagy a honlapon keresztül írásban is elérhetőek. Felnőtteknek, szülőknek, gyermekekkel foglalkozó szakembereknek, gyermekért aggódó felelős felnőtteknek nyújtanak információt a képzett szakemberek.

További lehetőségek: unicef.hu/ezt-tesszuk-itthon/segitunk/hova-fordulj-a-bajban

„Tehet-e egy jelzőrendszeri tag anonim (névtelen) bejelentést? Mi a különbség az anonim és a zártan kezelendő jelzés között?”

Anonim (névtelen) bejelentést csak állampolgár tehet, jelzőrendszeri tag nem. Ugyanakkor:

  • FONTOS: Amennyiben egy gyermek saját maga kér segítséget saját magát érintő súlyos elhanyagolás és/vagy bántalmazás miatt, akár személyesen, akár írásban, az általa elmondottak anonim bejelentésnek minősülnek, vagyis a szülő nem fogja tudni, honnan érkezett a jelzés!
  • amennyiben a jelzés – tartalmát tekintve – súlyos elhanyagolásra vagy bántalmazásra utal, magát a jelzést és a jelzést tevőt a gyermekjóléti szolgálat – a jelzést tevő külön kérése nélkül is – köteles zártan kezelni! Vagyis hatóságon (gyámhivatal, rendőrség) kívül senkinek nem kiadható a jelzést tevő személye (akkor sem, ha intézményként tesz jelzést!), sem a jelzés tartalmának azon részei, amelyek alapján beazonosítható lenne, hogy ki tett jelzést. Ilyen esetben a jelzés zárt borítékba kerül, lényeges tartalmáról pedig egy kivonat készül, és ez a kivonat lesz az érintettek számára megtekinthető
  • amennyiben egy intézmény dolgozójának tudomására jut egy gyermeket érintő elhanyagolás/bántalmazás, de az intézmény vezetője valamely okból nem él jelzési kötelezettségével, a dolgozó anonim módon, állampolgárként élhet jelzéssel a gyermekjóléti szolgálat felé (!!!), akár ténylegesen eltitkolva saját nevét, elérhetőségét is.

„Mely intézmények minősülnek jelzőrendszeri tagnak?”

Az 1997. évi XXXI. tv. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (továbbiakban Gyvt.) 17. §-a (https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99700031.tv) tételesen felsorolja a jelzőrendszeri tagokat. Röviden: minden olyan szervezet, intézmény, amely bármilyen formában kiskorúakkal foglalkozik.

17. § (1) Az e törvényben szabályozott gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatot látnak el – a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében – a törvényben meghatározott alaptevékenység keretében
a) az egészségügyi szolgáltatást nyújtók, így különösen a védőnői szolgálat, a háziorvos, a házi gyermekorvos,
b) a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatók,
c) a köznevelési intézmények és a szakképző intézmények,
d) a rendőrség,
e) az ügyészség,
f) a bíróság,
g) a pártfogó felügyelői szolgálat,
h) az áldozatsegítés és a kárenyhítés feladatait ellátó szervezetek,
i) a menekülteket befogadó állomás, a menekültek átmeneti szállása,
j) az egyesületek, az alapítványok és az egyházi jogi személyek,
k) a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság,
l) a javítóintézet,
m) a gyermekjogi képviselő,
n) a gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal,
o) az állam fenntartói feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv,
p) a települési önkormányzat jegyzője,
q) a büntetés-végrehajtási intézet,
r) a büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelők.

„De mikor melyik?”

Bejelentési (jelzési) kötelezettsége van minden jelzőrendszeri tagnak. A jogszabály értelmében (1997. évi XXXI. tv.) minden felmerülő elhanyagolást vagy bántalmazást az illetékes illetékes család- és gyermekjóléti szolgálat felé kell jelezni, súlyos esetben a gyámhivatal felé is. Rendőrség felé jelzéssel élni akkor válhat szükségessé, amikor szabálysértés, bűncselekmény gyanúja merül fel, vagyis amikor „egyébként is rendőrt hívnánk”.

De:
Feljelentési kötelezettsége csak a gyámhivatalnak van! Jelzőrendszeri tagot emiatt számon kérni nem fognak. A beérkező jelzések esetén a család- és gyermekjóléti szolgálat mérlegel, hogy a bejelentés tartalma súlyos elhanyagolásról vagy bántalmazásról szól-e, amennyiben igen, a jelzést továbbítania kell a gyámhivatal felé.
A jelzőrendszeri tagot nem fogják számon kérni azért sem, ha a gyámhivatal felé nem küldi meg jelzését, amennyiben a család- és gyermekjóléti szolgálat felé megküldte azt.
A gyámhivatal saját hatáskörben dönt arról, hogy a hozzá érkező (akár jelzőrendszeri tagtól, akár család- és gyermekjóléti szolgálattól) bejelentés tartalma alapján feljelentést kell-e tennie a rendőrség felé.
Ettől függetlenül a bejelentést meg lehet küldeni a gyámhivatal és/vagy a rendőrség felé is, mindkét szerv továbbítani fogja azt az illetékes család- és gyermekjóléti szolgálat felé, és kérik az eset kivizsgálását.

„Bejelentés vagy feljelentés?”

Jelzőrendszeri tagként egy észlelt elhanyagolásról vagy felmerülő bántalmazásról tájékoztatni az illetékes szervet (gyermekjóléti szolgálat, gyámhivatal, rendőrség) még a feltételezett elkövető megnevezésével együtt sem minősül feljelentésnek.
Mindhárom szerv előtt lehet bejelentést tenni, azonban amennyiben egy jelzőrendszeri tag feljelentéssel kíván élni, azt csak a rendőrségen teheti meg, ez esetben a „feljentést teszek”, „feljelentéssel kívánok élni” vagy más hasonló kifejezésnek szerepelnie kell a beadványban, vagy felvett jegyzőkönyvben.

Jelzés megtétele során nem feltételezéseket (pl. ki lehet az elkövető) kell leírni, hanem a gyermekkel kapcsolatban észlelt változásokat (testi, viselkedésbeli). Természetesen, ha egyértelmű a bántalmazó személye, akkor ennek leírása mind a hatóságok, mind a gyermekjóléti szolgálat, de főleg a gyermek számára segítséget jelent, hiszen elsődleges a veszélyeztetettségének megszűnése, majd az elkövető felelősségre vonása.

Mindhárom szervnek feladata eldönteni, hogy a megtett jelzés alapján indít-e – és ha igen, milyen – eljárást. Ha büntetőügy lesz belőle, akkor azt a rendőrség saját hatáskörében, hivatalból indítja el.

A bejelentő jelzőrendszeri tag (vagy állampolgár) mégis érzékelheti úgy a jelzés megtételét követő eseményeket, mintha feljelentett volna valakit, hiszen mindhárom intézmény a hozzá beérkező jelzések kapcsán vizsgálatot indít, a jelzésben érintett személyeket felkeresik, meghallgatják, további szakemberek véleményét kérik ki. Mindennek egyetlen és legfőbb célja a veszélyeztetettség mértékének körüljárása, felmérése, valamint a veszélyeztetettség megszűnéséhez szükséges lépések megtervezése, mindez a gyermek érdekében.

Előfordulhat az is, hogy a jelzésben érintett felnőtt(ek) maguk indítanak „nyomozást”, hogy kiderítsék, ki „jelentette fel őket”. De ezen felnőttek megélésétől még nem válik egy bejelentés feljelentéssé.

Zéró tolerancia a gyermekek bántalmazásában

Kifejezetten az erőszakkal és nem az erőszak helyzetben lévő emberekkel (akár elkövetőkkel) szembeni zéró tolerancia. Tehát zéró tolerancia a fizikai bántalmazással, az érzelmi bántalmazással, az elhanyagolással / elhanyagoló bánásmóddal, a szexuális bántalmazással szemben.

„Magyarországon zéró tolerancia él a gyermekbántalmazás tekintetében, egy kiskorút tehát semmilyen formában nem lehet kitenni erőszaknak. Amennyiben ez az eshetőség felmerül, az azonnali hatósági intézkedést von maga után.” (Forrás: Pintér Ádám, Tóth Judit Nikoletta: A bántalmazott gyermekek – Gyermekjogok és gyermekbántalmazás, 853. oldal)

„Jelenleg a világ tizennégy országának jogrendje tilalmazza a gyermekek testi fenyítését, vallja a zéró tolerancia elvét. (Ausztria 1989; Belgium 2001; Ciprus 1994; Dánia 1997; Finnország 1983; Horvátország 1999; Izrael 2000; Lettország 1998; Magyarország 2005; Németország 2000; Norvégia, 1987; Skócia 2003; Svédország, 1979;). A gyermekek elleni erőszak, ezen belül a testi fenyítés kérdésének megközelítése, s ez által a szabályozás metódusa az egyes országokban eltérő. Azonban hangsúlyozni kell azt a fontos tényt, hogy a jog csak másodlagos eszköz a gyermekbántalmazások megelőzése vagy megakadályozása terén.” (Forrás: Dr. Katonáné dr. Pehr Erika: A gyermekbántalmazás nemzetközi megítélése, avagy hogyan fegyelmezzük gyermekeinket)

A gyermekbántalmazás különleges esetei

Méhmagzatot károsító magatartás
Ha a várandós életmódjával magzata egészségét veszélyezteti. Ez elsősorban a terhesség alatti drog és alkoholfogyasztást, a mértéktelen dohányzást, a prostitúciót jelenti. A várandós bántalmazása, a nem gondozott, titkolt terhesség is árthat a méhmagzatnak.

Alkohol és drog abúzus
Szülők vagy gondviselők alkohol és drogfogyasztásának olyan következményei lehetnek, amelyek a gyermekre veszélyt jelentenek. Ilyenkor vizsgálni és mérlegelni kell, hogy az alkohollal, droggal való visszaélés ellenére a szülő képes-e megfelelő módon gondozási, felügyeleti és nevelési feladatainak ellátására, vagy a függőség ezt lehetetlenné teszi.

Kortárs bántalmazás (bullying)
Ezekben az esetekben egy gyermeket egy másik gyermek, vagy gyermekek csoportja a konfliktusok szokásos kezelésén túl, ismételten, fizikailag, illetve lelkileg bántalmaz, vagy szexuálisan molesztál. A probléma kezelésénél igen fontos, hogy az áldozat és az elkövető egyaránt kapjon megfelelő segítséget. A felnőtt elkövetők vizsgálata azt mutatja, hogy sokan gyermek, vagy serdülőkorukban bántalmazók, vagy maguk is abúzus áldozatai voltak.

Online bántalmazás
Ebbe a körbe tartozik minden olyan online tevékenység vagy tartalom, amely következtében a gyermek nem érezheti magát biztonságban az interneten. Az internetes zaklatás során általában érvényesül a zaklatás három feltétele: erős, negatív tartalmat közvetít a bántalmazó a bántalmazottnak, rendszeresen ismétli a tevékenységet, és valamilyen típusú erőfölényét, hatalmát érezteti a bántalmazottal szemben. Az online bántalmazás következményei hasonlóan súlyosak lehetnek az érzelmi bántalmazáshoz.

Rendszer abúzus (másodlagos viktimizáció)
Ha a gyermekek védelmére létrehozott és működtetett rendszer diszfunkcionálisan működik, ezzel hozzájárul a bántalmazás késedelmes elhárításához, vagy be nem avatkozásával a folyamatos viktimizációhoz, károsodáshoz. Ebbe a körbe tartozik a gyermek tájékoztatásához és véleménynyilvánításhoz fűződő jogainak figyelmen kívül hagyása vagy megtagadása, a szülőktől való indokolatlan elválasztás, pl. az indokolatlan kórházba utalás. Az egészségügyi ellátás keretében is traumatizálódhat a gyermek, a szükségtelen, vagy nem körültekintő orvosi vizsgálatok eredményeként, valamint a szülők tájékoztatásának, ill. felvilágosításának elmulasztása, vagy megtagadása esetén. Ide sorolható a nyomozási, jogi eljárás során a szükségtelen számú és nem megfelelő formájú kihallgatás, kikérdezés, vizsgálat, vagy ha a vizsgálatot nem megfelelően felkészült szakember végzi, illetve, ha az eljárás indokolatlanul elhúzódik. Jelenleg általános társadalmi problémának számít a médiaerőszak, mely igen káros hatással van a gyermekekre.

Szexuális bántalmazás

Vos estis lux mundi című apostoli levél szerint
„1. a) [A gyermekek szexuális bántalmazása]… bűncselekmények a hatodik parancs ellen, mégpedig

  1. valakinek erőszak vagy fenyegetés, illetve tekintéllyel való visszaélés által arra kényszerítése, hogy szexuális cselekményt hajtson végre vagy szenvedjen el;
  2. szexuális cselekmény végrehajtása kiskorúval vagy kiszolgáltatott személlyel;
  3. gyermekpornográfiát tartalmazó anyag előállítása, felajánlása, forgalmazása vagy birtoklása, akár telekommunikációs és informatikai úton, csakúgy, mint kiskorú vagy kiszolgáltatott személy pornográf bemutatásban való részvételre csábítása vagy rábírása.

b) azon cselekvésmódok, amelyek a 6. cikkelyben megnevezett személyek által megvalósulnak, legyenek akár cselekvések vagy mulasztások, azzal a céllal, hogy az 1. §. a) pontjában megjelölt bűncselekmények ügyében a klerikus vagy a szerzetes elleni civil vagy az egyházjogi, közigazgatási vagy büntetőjogi vizsgálatokat befolyásolják vagy kijátsszák.
c) „gyermekpornográf anyag”: kiskorú személy bármely ábrázolása, függetlenül az eszköztől, amelyet felhasználtak a kifejezett szexuális cselekvés során, legyen az valós vagy szimulált, vagy kiskorúak nemi szerveinek ábrázolása túlnyomórészt szexuális célból.” (Forrás: Magyar Katolikus Egyház | Vos estis lux mundi)

A gyermekek elleni szexuális abúzus több szexuális töltetű tevékenységet is jelenthet, mint pl.

  • Exhibicionizmus: egy felnőtt felfedi nemi szervét egy gyermek előtt. Családon belül más és más lehet a normarendszer, ezért akkor tekintik erőszakos cselekedetnek, mikor a felnőtt és a gyermek nem állnak rokonságban egymással.
  • Voyerizmus: egy felnőtt megfigyeli a gyermeket vetkőzés, fürdés vagy vécézés közben. A helyzet szexuálisan erőszakosnak minősül, mikor a megfigyelés célja a felnőtt szexuális kielégítése.
  • Csókolózás: a felnőtt hosszú vagy intim csókokat ad a gyermek szájára, esetleg úgy, hogy nyelvét annak szájába dugja. A családi normák itt is különbözhetnek, ezért különösen meg kell vizsgálni az erőszakosság eldöntésénél, hogy mennyi ideig tartott a csók, és mit érzett közben a gyermek.
  • Simogatás: az elkövető megérinti, simogatja vagy dörzsöli a gyermek nemi szervét, vagy melleit, illetve a gyermeket hasonló érintésre bírja a saját testén. Más testrész simogatása is erőszakosnak minősülhet, ha annak célja, hogy olyan helyzetbe hozza a gyereket, mely tényleges szexuális tevékenységhez vezet.
  • Fellatio vagy cunnilingus: a felnőtt orális-genitális kapcsolatra kényszeríti a gyermeket.
  • Vaginális vagy anális aktus: a felnőtt ujjal, péniszével, vagy valamilyen tárggyal behatol a gyermek hüvelyébe vagy végbélnyílásába.
  • Pornográfia: képek, film, vagy videofilm segítségével szexuális aktusokat jelenítenek meg, azokat gyermeknek mutatják be, vagy magukról a gyermekekről készül a pornográf anyag.

Fizikai bántalmazás

Jelenthet ütést, rúgást, lekötözést, bezárást, rángatást, rázást, el vagy ledobást, gondatlan leejtést, mérgezést, megégetést, leforrázást, vízbe fojtást, fojtogatást, és a gyermeknek más módon történő fizikai sérülés okozását. Számos országban ide sorolják a közlekedés során elkövetett gondatlan veszélyeztetést is (gyermekülés hiánya, ittas vezetés, kivilágítatlan kerékpár stb.).

Érzelmi bántalmazás

Egy gyermek érzelmeivel való tartós visszaélés, amely a gyermek érzelmi fejlődésére súlyos és tartósan káros hatást gyakorol. Ide tartozik a gyermekekben az értéktelenség, a szeretetlenség, a nem kívántság és a hasznavehetetlenség érzésének keltése, amely alacsony önértékeléshez, az önelfogadás képtelenségéhez, kötődési nehézségekhez vezethet. Jelentheti az életkornak, vagy a fejlettségnek nem megfelelő elvárások támasztását a gyermekkel szemben (pl. a szobatisztaság idő előtti erőltetése, a képességekhez nem igazodó iskolai követelmények). Ide tartozik a gyermekekben állandó félelemérzet, vagy szorongás keltése, megszégyenítés, állandó kritizálás, az érzelmi zsarolás, a gyermek kihasználása. Az érzelmi bántalmazás súlyos formája az olyan élethelyzet, amelyben a gyermek szem- és fültanúja más, igen gyakran édesanyja, bántalmazásának. Az érzelmi abúzus a gyermekkel szembeni rossz bánásmód minden formájában megtalálható, de külön is felléphet.

Gyermekbántalmazás vagy abúzus

A gyermekbántalmazás fogalmával kapcsolatban az ENSZ 1989-as Gyermekjogi Egyezményét tekintjük kiindulási alapnak, amely nem tartalmaz definíciószerű meghatározást, rögzíti azonban, hogy a gyermeknek joga van az erőszak minden formájával szembeni védelemre (19. cikkely). Ide értendő az erőszak minden formája, fizikai és lelki durvaság, az elhanyagolás, rossz bánásmód, kizsákmányolás. A Gyermekjogi Egyezmény tehát a lehető legszélesebben értelmezi a bántalmazás fogalmát, és így szeretné biztosítani a gyermekek minél nagyobb biztonságát.

A WHO (World Health Organization) definíciója így szól: „A gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmód, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul.”

Bántalmazás, ha valaki sérülést, fájdalmat okoz egy gyermeknek (vagy sérülékeny felnőttnek), vagy, ha a gyermek vagy sérülékeny felnőtt sérelmére elkövetett cselekményt – noha tud róla, vagy szemtanúja – nem akadályozza meg, illetve nem jelenti. A gyermeket bántalmazás érheti családon belül, illetve családon kívül.

A bántalmazás több szempontból is csoportosítható:

Családon belüli erőszak: Ha valaki a hozzátartozója biztonságát, testi-lelki épségét veszélyezteti vagy károsítja, önrendelkezésében vagy szexuális önrendelkezésében korlátozza, testi erőszakot követ el vagy annak elkövetésével fenyeget, illetve e személy tulajdontárgyait szándékosan tönkreteszi, s ezzel elviselhetetlenné teszi az áldozat számára az együttélést.
Családon kívüli abúzus: Történhet intézményben, szakember, nevelő, gondozó által, de maga az ellátó-rendszer is lehet bántalmazó, elhanyagoló.

Veszélyeztetés

A magyar gyermekvédelem rendszerét meghatározó 1997/XXXI. Gyermekvédelmi törvény (továbbiakban Gyvt.) rögzíti a gyermekek jogait, és ezek között az 6. § 5. pontjában ez áll: „A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással – fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más, kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak.” A törvény által használt fogalmi kategorizálás szerint a bántalmazás a veszélyeztetettség gyűjtőfogalom része. A veszélyeztetettség olyan – a gyermek vagy más személy által tanúsított – magatartás, mulasztás vagy körülmény által kiváltott állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza (Gyvt. 5. §) Veszélyeztetés tehát jelenti az alapvető fizikai és/vagy lelki szükségletek elhanyagolását és/vagy a gyermek fizikai, érzelmi, szexuális vagy egyéb bántalmazását (abúzus).

A veszélyeztetettség forrása lehet:

  • a család
  • a gyermek maga
  • külső személy (felnőtt vagy gyermek)
  • intézmény (iskola, gyermekvédelmi, sport, stb.)
  • rendszerabúzus

Sérülékeny felnőtt

Olyan 18. életévét betöltött személy, aki mentális vagy egyéb (kor, életkori szakasz, betegség, stb.) kiszolgáltatottság, sérülékenység miatt közösségi ellátásra szorul, és nem képes magát megvédeni az akarva vagy akaratlanul elkövetett károkozásokkal szemben.

Vos estis lux mundi: „kiszolgáltatott személy”: az a személy, aki beteg, fizikailag vagy pszichésen korlátozott, vagy személyes szabadságától meg van fosztva, ami által ténylegesen akár alkalmilag, a felfogás és az akarás képességében, de legalábbis a sérelem elleni ellenállás képességében korlátozott.

Kiskorú

Kiskorú az, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be. (PTK. 2:10. §)

Vos estis lux mundi: „kiskorú”: mindenki, aki a 18. életévét még nem töltötte be vagy a törvény erejénél fogva a kiskorúval egyenlő elbánás alá esik.

Gyermekvédelem

A gyermekek védelme proaktív megközelítésben mindazon tényezők biztosítása, amelyek a gyermekek egészséges fizikai, érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükségesek. Nem csupán a veszélyeztető tényezők elhárításáról van szó, nem csak a megtörtént sérelmek gyógyításáról, hanem az egész ember jogait és méltóságát biztosító közegről és tevékenységről. “Amikor az Egyház minden világra jött gyermek gondozásával törődik, illetve sürgeti ezt, egyik alapvető feladatát teljesíti; arra rendeltetett ugyanis, hogy történelme folyamán bemutassa és megismételje az Úr Krisztus példáját és parancsát, aki a kicsinyeket Isten Országának középpontjába állította. »Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, mert ilyeneké az Isten Országa.«” (II. János Pál pápa: Familiaris Consortio, 26.)

Emberi méltóság

Az emberi méltóság mindazon értékek összességét jelöli, amelyek az embernek és csakis az embernek, mégpedig minden egyes embernek, származásától, fejlettségi szintjétől, műveltségétől, tulajdonától stb. függetlenül a sajátjai. Az emberi méltóság az a megbecsülés és tisztelet, mely minden egyes embernek kijár személy volta miatt. A zsidó-keresztény értelmezés szerint a méltóságunk alapja az, hogy az ember teremtettsége révén Isten képmása. Ezentúl Isten az embert értelemmel és szabadsággal ruházta föl, s Jézus Krisztus által megváltotta, kegyelembe öltöztette és örök életre hívta. Ez elegendő ok arra, hogy minden embert egyenlő tiszteletben részesítsünk. „A gyermekről való gondoskodás tehát már születése előtt, fogantatása első pillanatától kezdve, s a gyermek- és ifjúkoron végig az emberek közötti kapcsolat alapvető megmutatkozása. Éppen ezért a harmadik évezred küszöbén mi jobbat lehetne kívánni az összes nemzeteknek, minden embernek és a világ valamennyi gyermekének, mint azt a szebb jövendőt, amikor majd teljesen megvalósul az ember jogainak tiszteletben tartása?” (II. János Pál pápa: Familiaris Consortio, 26.)